péntek, június 14, 2013

Táborozási tájékoztató


AZ OLTALOM ALAPÍTVÁNY TÁBORAI ERDÉLYBEN
  1. Munkáskiképző tábor (2013. június 23–30.)
  2. Bibliaismereti tábor (június 30– július 7.)
  3. Ifjúsági tábor (július 7–14.)
A táborozások vasárnap délutáni megérkezéssel kezdődnek, és a következő vasárnap reggel végződnek. Mindegyik tábor 7-7 napos, a lehetőség szerint kérjük, hogy az egész táborozás idején vegyünk részt. Szükség esetén kevesebb napra is fogadunk jelentkezéseket. 
A táborozás helyszíne: Székelyjó (románul Sacuieu, Bologa falutól 10 km-re déli irányban, megközelíthető személygépkocsival a Nagyvárad-Kolozsvár főúton, Bologa falunál kell jobbra fordulni. A magyar határtól mintegy 90 km-re fekszik, így a Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeieknek közelebbi útvonalon érhető el, mint Bózsva vagy Törökkoppány. A panzió internetes címe: http://pensiuneasequoia.ro/hu/index.html

Részvételi díj felnőtteknek, fiataloknak, gyermekeknek egységesen: az első turnus 1300,- Ft/fő/nap (az Oltalom Alapítvány támogatásával), a második és harmadik turnus 2600,- Ft/fő/nap. Ezek a költségek magukban foglalják a faházas szobákban való elhelyezést (a szobák többnyire két-három ágyasak), a naponkénti tisztálkodási lehetőséget, kibővítve szauna és úszómedence használatával, valamint a háromszori bőséges étkezést, melyből a reggeli svédasztal, az ebéd és vacsora kétfogásos meleg étel, nincs kiporciózás, bárki bármennyit vehet, valamint a túrákat és szükség esetén a táborhelyre való be- és kiszállítást vonattal való érkezés esetén. Vasúton a táborhely megközelíthető a Budapest-Kolozsvár fő vonalon, Bánffyhunyadnál kell leszállni, odamegyünk a táborozók elébe, és oda is visszük ki őket a táborozás végén, előzetes egyeztetés alapján. 

A túralehetőségek közül kiemeljük néhány szép vízeséshez és a közeli 1650 m magas Vigyázóhoz való túrát, rossz idő esetén a tordai sóbányához és Kolozsvárra megyünk el, ezek költségei természetesen plusz költségekként jelentkeznek egyénenként. 

A táborozásra elsősorban kelet-magyarországi vendégeket várunk, akiknek az útiköltség nem jelent nagy megterhelést, észak- és közép Magyarországról a bózsvai táborok turnusait ajánljuk, melyek külön honlapon az interneten is megjelennek, közép- és nyugat Magyarországról a törökkoppányi táborban meghirdetett turnusokra hívjuk fel a figyelmet. (www.eletpont.hu) szükség esetén tábori tájékoztatót ki is postázunk).
Mivel az erdélyi tábor befogadóképessége 100 fő körül van, a jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk el. Sátorozóknak is lehetséges a jelentkezés, ott nyilvánvalóan némileg csökkentett az árszabás, ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a fenti táborozási díjak a magyarországiaknak töredékét képezik, így különleges további árengedményekre nem nyílik lehetőség. Természetesen a közel 40 éves jelszónk továbbra is érvényben van: „a táborozásokról anyagi nehézségek miatt senki ne maradjon el”. Ha valaki részletfizetést vagy egyéb kedvezményt kér, az Oltalom Alapítványhoz forduljon előzetesen, mert az erdélyi táborhely magánkézen van, az itt szereplő díjtételeket a szállásadóval az alapítvány rendezi. 

A táborozásokra jelentkezni a szekelyjo.bibliatabor@gmail.com címen. A jelentkezés elfogadása után két héten belül, de legkésőbb június 1-ig a megfelelő táborozási díj 50%-át kérjük az alapítvány számlájára átutalni (bankszámlaszámunk: 65700086–10116182). A fennmaradó részt a megérkezéskor kell kiegyenlíteni. Táborozási díjakat csak forintban fogadunk el, tehát sem euróban, sem más pénznemben nem lehetséges a rendezés. Ettől kivételt képeznek erdélyi résztvevőink, akik a táborozási díjat egy összegben a helyszínen egyenlíthetik ki napi 20, illetve 40 Lei formájában. A Magyarországról jelentkezőket azonban kérjük, hogy mindenképpen forintban rendezzék el költségeiket. 

A táborhely területén a szeszesitalok fogyasztása, a cigarettázás, és bármi másfajta zavaró tevékenység szigorúan tilos és a táborozás felmondását vonja maga után. Szintén határozottan kérjük a lelki természetű hatások (térítés, erőszakos meggyőzés) teljes körű mellőzését. Vagyis se személyesen, se közösségileg ne csorbítsuk más táborozók lelkiismereti szabadságát. A táborozásokra az üdülés, a megpihenés biztosítása mellett a segítő- és szolgálatkészség gyakorlásának igényével is készüljünk. Ki-ki hozza magával szakmájából, hivatásából fakadó ismereteit, hozzájárulását ahhoz, hogy gazdag élményekkel és tapasztalatokkal tölthessük el a ránk váró egy-egy hetet. 

Egyszerre több táborra is lehet jelentkezni, tehát aki az első után ott akar maradni a másodikon, vagy a második után a harmadikon, ez minden további nélkül lehetséges, azonban kérjük a jelentkezéskor határozottan jelezni. Megjegyezzük azonban, hogy az első turnusra inkább meghívással kérünk táborozókat, a jelentkezéseket az alapján fogadjuk el, hogy a lelki munkában csak egyező felfogással lehet részt venni. Az első turnus bibliakör-vezetőket, és könyvevangélistákat szeretne kiképezni, illetve hivatásukban megerősíteni. Ezért vendégeink számára a második és harmadik turnusra való jelentkezést tanácsoljuk. A második turnus korhatára 3–90 évig, a harmadik turnusé 16–36 évig terjed.

Mind a három tábort vezeti: Reisinger János munkatársaival együtt (az egyes turnusokon szereplő témák címét és a felkért előadók nevét a visszaértesítéssel együtt közöljük.) Minden érdeklődőt szeretettel várunk és egyben kérünk arra, hogy ezt a tájékoztatót és a mellékelt jelentkezési lapot elektronikus formában szíveskedjék eljuttatni mindazokhoz, akik várhatólag gazdagodnának ezzel a táborozási lehetőséggel.

A turnusok idején vegetáriánus ételeket készítünk, kívánság szerint vegán étrend is bevezethető. Kérjük, ha valakinek cukorbetegsége, vagy lisztérzékenysége van, előre jelezze, hogy megfelelő módon gondoskodhassunk az ellátásáról!

Kérjük továbbá, hogy lepedőt és ágyhuzatot mindenki hozzon magával, törülközővel s tisztálkodási felszereléssel együtt; fürdőnadrágról, fürdőköntösről (van udvari medence) és túrafelszerelésről se felejtkezzünk el, rossz idő esetén meleg ruházatról, esőköpenyről sem.

Aki személygépkocsival jön, a határátlépés után ne felejtsen el román autóút matricát vásárolni, mert az minden úton kötelező.

Az Oltalom Alapítvány nevében Jóni Tibor sk. Reisinger János sk.
Budakalász 2013. március 7.

UTÓLAGOS KIEGÉSZÍTÉSEK:

  1. A táborozások díját 7 nappal kell felszorozni (1. turnus: 7 x 1.300 Ft, 2-3. turnus: 7 x 2.600 Ft). Ez 9.100 vagy 18.200 Ft-os táborozási díjat jelent, amennyiben vasárnap érkezik és vasárnap távozik valaki. Az első és utolsó nap fél-fél napnak számít, akkor is, ha valaki nem teljes hétre érkezik.
  2. A kiszámolt táborozási díj felét kell befizetni az Oltalom Alapítvány számlájára június 1-ig: 65700086–10116182. A bank neve: Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet 2094 Nagykovácsi, Kossuth L. u. 58. 65700086(-tal kezdődő számlaszámok)
  3. Az étkezés alapból vegetáriánus. Aki speciális étrendet szeretne, vagy teljesen vegán étrendet kér, az jelezze külön. Sokan a vegetáriánust jelezték, de ez alap, csak a vegán (teljesen növényi) vagy diétás étrendet kellene külön felírni!
  4. Nagy valószínűséggel lesz gyermektanítás is az első két táborban, ennek részletei még nem véglegesek. Jelentkeztek kisiskolástól középiskolás korig gyermekes családok is, minden korosztály fog találni magának játszótársat, de várjuk a szülők segítségét is, hogy a gyermekek ne unatkozzanak a tábor ideje alatt.
  5. A román határtól autóút-jegyet kötelező váltani minden autóval érkezőnek, erre figyeljenek oda, akik átlépik a határt. Nem szükséges útlevél, elég a magyarországi személyi igazolvány, de arra gyermekeknek is szüksége lesz! Érdemes kiváltani az európai TAJ kártyát (ingyenes, OEP-nél kérhető), és a gépjárművekre időben kikérni a nemzetközi zöldkártya-igazolást!
  6. Legyen mindenkinél valamennyi RON (lej), ha szükséges, vagy a kirándulásokon szeretne részt venni, de a táborozások díjának másik 50%-át a magyarországi lakosok forintban fizetik ki a helyszínen. Benzinkúton általában használhatóak a magyarországi bankkártyák is, de érdemes inkább pénzt váltani, és tájékozódni az árakról indulás előtt.
  7. Az elszállásolás érkezési sorrendben történik majd. Aki jelezte, hogy valakivel egy csoportban szeretne lenni, arra tekintettel leszünk, de a női-férfi szobák kialakításánál is rugalmasságra lesz majd szükség, valamint a családok természetesen együtt lesznek elszállásolva.


A táborhely a Google térképén, a zöld nyíllal jelzett helyen: 
(utcakép a közeli útról és a faluról már elérhető!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése